Mire figyeljünk a radiátorcsere esetén otthonunkban?

Mire figyeljünk a radiátorcsere esetén otthonunkban?

Picit csöpög, nem igazán melegít, majd megjavul. Számtalanszor halljuk ezt a mondatot. Van egy rossz hírünk, nem fog megjavulni. Mivel a radiátorok többsége idővel vízkövesedik, iszaposodik és korrodálódik, el fog romlani. A kérdés, hogy időben észre vesszük-e a jeleket és így jelentős pénzt megtakarítva gyorsan orvosoljuk a hibát vagy sem. Mostani írásunkban leírjuk, hogy mire érdemes figyelnünk a radiátorcsere esetén otthonunkban?

Radiátor meghibásodásra utaló jelek 

Sajnos az emberek úgy tekintenek egy radiátorra, hogy az egy örök darab. Aki ismeri ezeknek a szerkezeteknek a működési elvét, tudja, hogy víz halad a rendszeren keresztül, ami idővel az anyagot kikezdi és ennek eredménye a csöpögő, majd később lyukas radiátor. A másik probléma a kemény víz, amely például Budapesten is számtalan kerületben tapasztalható. Ennek hatása, hogy a radiátorokban vízkő lerakodás, iszaposodás képződik, amely idővel teljesen eltömíti a rendszert és az nem lesz képes ellátni a feladatát. Milyen jelek utalhatnak problémára? Íme néhány lehetőség:

  • Érdekes rozsdafoltok jelennek a radiátor felületein.
  • Csepeg vagy folyik a radiátor.
  • Hiába van fűtési szezon, de a lakásunkban lévő radiátor hideg.
  • A legerősebb fokozatra állítva a fűtést is csak langyos a radiátor.

 Mikor érdemes cserélni a radiátort?

A radiátort mindig a fűtési időszak után célszerű elvégezni. Például a társasházakban mindig kiteszik a faliújságra vagy a liftekre, hogy mikor engedik le a vizet a rendszerből. A radiátor cserét erre az időszakra kell ütemezni. Sajnos, ha későbbi időszakra toljuk a cserét, akkor jelentős többlet költséggel kell számolnunk, mert a vízleengedést a Főtáv szakemberei bruttó 43 434 forint költség felszámolásával végzik el, ami a mi pénztárcánkat fogja terhelni.

Milyen radiátort érdemes vásárolni?

Radiátorokból szép számmal találhatunk az üzletekben. Nem mindig a legolcsóbb a legjobb. Érdemes megtalálni az arany középutat. Ne arra törekedjünk, hogy mennyire designos a radiátor, hanem a minőség legyen az elsődleges szempont.

Alapanyag szerint az alábbi radiátorok közül választhatunk ma:

 

Szakmai tippek a radiátor beszereléshez, választáshoz

Cégünkhöz számtalan kérdés érkezik, hogy mire figyeljünk a radiátor beszerzése során. Íme néhány szakmai tipp:

  • Mi mindenkinek javasoljuk, hogy az igényeinkhez és pénztárcánkhoz igazítsuk a radiátorok beszerzését.
  • Ha szeretjük a meleget, akkor célszerű öntöttvas vagy alumíniumból készült radiátort választani.
  • Érdemes megnézni, hogy mekkora négyzetmétert kell annak a radiátornak befűteni. Egy kis egységszámból álló fűtőegységtől ne várja senkit, hogy egy nagyobb teret képes lesz befűteni. A nagyobb terekhez nagyobb méretű radiátorok szükségesek.
  • Ha van rá mód és lehetőség, mindenhova ugyanazt a típust válasszuk, mert fűtési és megjelenési szemponttól ez a legelőnyösebb.
  • Mielőtt az új radiátort beszerezése megtörténik, mérjük le a helyét, ahova kerülni fog és ennek ismeretébe hozzuk meg a döntésünket.
  • A radiátor beszerelése során érdemes az összekötő csöveket is cserélni, mert így biztosan új rendszerünk lesz, és nem esünk abba a hibába, hogy a régi csövek miatt kis idő múlva újra hívni kell a szakembert.
  • A vásárlásnál érdemes figyelni arra, hogy a radiátor alul felülzárható legyen, mert így könnyebben szerelhető egy esetleges probléma esetén.

Ha ön radiátor cserén gondolkodik, keressen minket bátran elérhetőségeinken keresztül. A beszerzéstől a beépítésen át az elszállításig mindent meg tudunk oldani. Várjuk hívását!

About the Author